Székelyföld Magazin 2012.11.28.

Közzétette: . Kategória: Műsorok, Székelyföld Magazin. Dátum: 28. nov, 2012

Európa ifjúsági fővárosa lesz Kolozsvár, 50 éves a Liszt Ferenc Kamarazenekar, és a leukémiás és daganatos gyermekek megsegítésére indult adománygyűjtő akció – többek között ezekkel a témákkal várja a képernyők elé a nézőket a mai Székelyföld Magazin.

Ifjúsági főváros Kolozsvár
Döntöttek: Kolozsvár lesz Európa Ifjúsági Fővárosa 2015-ben. Az Európai Ifjúsági Fórum a hétvégén, a szlovéniai Mariborban jelentette be az örömhírt.

50 éves a Liszt Ferenc Kamarazenekar
50 éves a Liszt Ferenc Kamarazenekar. A Sándor Frigyes igazgatásával induló, majd 1979-től a Rolla János vezetésével működő együttes több mint 50 országban koncertezett már. A 2012-2013-as jubilemumi évadban számtalan ünnepi koncertet ad világszerte a zenekar, Németországtól, Uruguay-ig. Nemrég Erdélyben turnéztak.

Turistacsalogató Szovátán
Szováta szabadi dős turisztikai infrastruktúráját fejlesztené az a Regionális Operatív Programon keresztül szerzett támogatás, amelynek köszönhetően kiépítik a Só útja nevű tanösvényt a Medve-tó környékén.

Sikerek Nyárádmentén
Több nyárádmenti önkormányzat részesül uniós támogatásban a Leader program keretében. A szerződések aláírására kivételesen Nyárádszeredában, a Nyárádmente Leader Egyesület tanácstermében került sor a Halászati és Vidékfejlesztési Ügynökség Gyulafehérvári Regionális Központ igazgatójának jelenlétével

Idén is adakozhatnak
A leukémiás és daganatos gyermekek, illetve az őket képviselő Reménység Egyesület megsegítésére indít karácsonyi gyűjtést az Erdélyi Magyar Televízió. A beérkező adományokat gyógyszerek, valamint orvosi eszközök vásárlására, illetve a marosvásárhelyi II-es számú gyermekgyógyászati klinika korszerűsítésére fordítják majd.

Mobilos segítség
Úttörőnek számító kezdeményezés indult útjára november közepétől Romániában. Mobile for Good mottóval olyan szolgáltatást indított el a Vodafone Románia Alapítvány három szervezettel karöltve, amely a mobil technológiát a hátrányos helyzetű, illetve beteg emberek életének könnyebbé tételére használja.

Találkozás a drámaíróval
Székelyudvarhelyre látogatott a Drámázat pályázat nyertese. A helyi Tomcsa Sándor Színház kiírásnak ezer eurós fődíját a székesfehérvári Adorján Viktor vitte el, személyesen azonban eddig nem találkozott a színház vezetőivel. Szombati látogatása során a legjobb dráma írója a sajtó képviselőinek is mesélt életéről, munkájáról.

Comments are closed.