A székely zászló ügyében tett feljelentések kapcsán tartott sajtótájékoztatót november 7-én, csütörtökön Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a csíkszeredai megyeházán. A hatósági eljárások miatt kialakult helyzetről fejtette ki véleményét, az aznap közölt bírósági döntést nem kommentálta, mint mondta, megvárja az ítélet indoklását. Úgy látja, hogy a helyi szimbólumok, zászlók ügyét a kormány rendezhetné határozattal akármelyik heti ülésén, ha lenne erre bátorsága, ám inkább névtelen vagy nevüket vállaló feljelentők, provokáló megélhetési civilszervezetek, a prefektusok, igazságszolgáltatási szervek vagy a rendőrség mögé bújik, ezzel méltatlan helyzetbe hozva az említett intézményeket, illetve azok vezetőit.

A helyzetet a megyeelnök szerint a kormánynak az RMDSZ-szel együttműködve kell megoldania. Továbbá felháborítónak nevezte, hogy munkájukat tisztességesen végző embereket meghurcolnak. Sokuknak ez az első büntetőügyük, ezek az emberek nem bűnözők, csak azt tették, amit Románia más megyéiben is tettek: kitették a helyi szimbólumot, fogalmazott, hiszen Románia más vidékein is használnak helyi szimbólumokat, így Gorj, Temes, Kolozs, Máramaros, Fehér megyében és Târgu Jiu városban. Borboly Csaba szerint senkinek nem érdeke ennek a helyzetnek a fenntartása, sem a románoknak, sem a magyaroknak. A megyeelnök ugyanakkor azt is közölte, hogy nem tesz feljelentést Ilie Șandru ellen hamis vádaskodásért, rágalmazásért, mert nem akarja, hogy a feljelentő és családja végigmenjen hasonló procedúrákon, mint ő. Az elöljáró szerint Ilie Șandru nincs tudatában annak, mekkora károkat okoz támadásaival: rontja a közhangulatot, és veszélyes precedenst teremt például a szerbiai vagy ukrajnai román kisebbség számára.

Borboly Csaba megköszönte az RMDSZ által létrehozott Mikó Imre Jogsegélyszolgálatnak, hogy felvállalta az ügyet, és biztosította a védőügyvédet. A megyeelnök végül kijelentette: Hargita megyében nyugalom van, nincsenek politikai cirkuszok, összefogás van minden szinten, a magyarok és románok között is, például idén a megyei tanács kezdeményezésére megalakult a Görgény–Kelemen Közösségi Fejlesztési Társulás, amely az északi térség településeinek fejlesztésének céljával hoztak létre, valamint magyar–román jó együttélési kódex készül.

Comments are closed.