Historikus zene szakrális környezetben

Közzétette: . Kategória: Friss hírek. Dátum: 15. júl, 2013

Két templomi hangverseny szerepelt a Csíkszeredai Régizene Fesztivál pénteki műsorán: a Transylvania Barokk Együttes a református templomban mutatta be Londontól Erdélyig Európán át című műsorát, a Barokk Fesztiválkórussal kiegészült Barokk Fesztiválzenekar pedig a Szent Ágoston templomban nagyszabású vokálszimfonikus hangversenyt adott. Délben a Passeggio Historikus Táncegyüttes a Codex dallamaira ropta a táncot a Majláth Gusztáv Károly téren, bevonva a táncba a járókelőket is.
A barokk zene napja volt péntek, a kolozsvári Transylvania Barokk Együttes barokk szerzők műveit szólaltatta meg a református templomban tartott koncertján. A repertoáron szereplő művek zömének közös nevezője az volt, hogy részben vagy teljes egészében a sepsiszentgyörgyi kottás kéziratban is megtalálhatóak. Az együttes névjegye csodálatra méltó, ugyanis fennállásuk nyolc éve alatt – 1995-ben alakultak – több mint 500 koncertfellépést tudhatnak maguk mögött, emellett hang- és videofelvételek dokumentálják tevékenységüket, amelynek fő célja az erdélyi vagy az erdélyi kötődésű barokk zene megszólaltatása.
Este a Szent Ágoston-templomban a Barokk Fesztiválzenekar és a Barokk Fesztiválkórus koncertezett. Műsorán a barokk zeneirodalom remekei szerepeltek. A Barokk Fesztiválzenekar barokk hangszereken játszó zenészekből verbuválódott, olyan zenészekből, akik szakmai körökben már elismerést vívtak ki maguknak. Többnyire hazai – zömében csíkszeredai zenészek – akik jelenlétükkel, munkásságukkal bizonyítják a Csíkszeredai Régizene Fesztivál szakmai erejét.
Az esti csendes hangversenyt a Mikó-vár pincéjében Deák Endre emlékének ajánlotta fel Kónya István lantművész.
A pénteki fesztiváleseményekhez tartozik a déli táncprodukció is, amelyet a Passegio Historikus Táncegyüttes mutatott be a Codex együttes által szolgáltatott dallamokra a Majláth Gusztáv Károly téren. A járókelők megálltak a vidám dallamok hallatán és a színes, korabeli ruhába bújtatott táncosok mozgása láttán, majd a végén többen is bekapcsolódtak a rögtönzött előadásba.

Comments are closed.